Szervezet közlemény

   Megyei és városi újságok hírei (Walker, 1953) közleménye

Walkerben progresszív kihívója akadt Nick Lawrence-nek

Kiadta: Albert Lee
Kiadva: 1953. március 02., hétfő

Warner Robinsban mutatkozott be Nigel Robinson kormányzójelölt-aspiráns, aki arra készül, hogy a progresszív előválasztásokon először Lawrence Kormányzót, majd reformpárti ellenfelét utasítja maga mögé a kormányzóválasztásokon. A 64 éves református lelkész azzal indokolta indulását, hogy itt az ideje, hogy valaki kemény kézzel rendet tegyen a megyében és helyreállítsa a közbiztonságot és a békességet egész Walker megyében. A politikus egy helyi közösségi házban mutatta be elképzeléseit, beszédét, amelyből egy részletet közzéteszünk, a helyi rádió élőben adta le.

„Szüleim, Isten nyugosztalja őket, alacsony sorból származtak, apám szénbányász, édesanyám varrónő volt. Gyerekkorom óta küzdelemről szólt az életem, egyik napról a másikra vergődött a család, hónap végén már száraz kenyér is alig jutott az asztalra. Nehéz idők voltak, viszont én hálás vagyok a sorsnak, hogy mindezen keresztül kellett mennem, ugyanis a sok küzdelem és a kitartó munka eredményét megtanultam megbecsülni.
Amióta lelkipásztor vagyok, az a célom, hogy minden felebarátomat a helyes út felé terelgessek és irányt mutassak az eltévelyedőknek. Úgy vélem, hogy itt az ideje, hogy Walker megyének is irányt mutassak, valamint hogy segítsek békét teremteni az utcákon és a szívekben. Talán sok tekintetben konzervatívabb vagyok, mint progresszív párttársaim többsége, ugyanakkor kormányzóként együtt kívánok működni a szakszervezetekkel, megerősítem a megye munkásainak érdekvédelmét, szigorítani fogok a bányák biztonsági előírásain és az utcai közbiztonság megerősítése érdekében legalább másfélszer annyit fogok költeni a sheriffi hivatalokra, mint az eddigi vezetőség. Az értelmiség és a városi polgárság szerepét is meg fogom erősíteni, továbbá a megye tehetséges, de mélyszegénységben élő fiataljainak esélyt fogok adni a felemelkedésre és az ingyenes továbbtanulásra.
Végül, de nem utolsó sorban, walkeri polgárként maximálisan kiállok a déli értékek, a halálbüntetés, a konföderációs zászló és a fegyvertartás szabadsága mellett, ugyanakkor a szegregációval személy szerint nem tudok azonosulni. Mivel mély kulturális beágyazottsága van, szó sem lehet a jelenség erőszakos eszközökkel történő megszüntetéséről, viszont nem fogom eltűrni, hogy egyes csoportok a szegregáció álcája mögé bújva nyíltan terjesszék utcáinkon a rasszizmust. Mindenkinek joga van a véleményéhez, de a gyűlöletkeltéshez és a déli értékek lejáratásához nincsen! Hiszek Walkerben, hiszek a józan többség erejében és hiszek abban, hogy közös erővel új Walkert tudunk építeni, ahol a felebaráti szeretet az úr, nem pedig a gyűlölet és a rosszmájúság.”

Weekly Walker

0 0
 
vissza

   Üzenőfal

2024. ápr. 14. Dominick Stannard: Van még itt valaki?

2023. nov. 11. Peter Bedroom: Peti? Lesz meg ebbol valami?

2023. máj. 17. Laura Grey: Sziasztok ! Na mi újság a játékkal? Még mindig fejesztés alatt van? vagy halott lett az egész project

2023. márc. 05. Peter Bedroom: na lesz valami a jatekbol? kicsit mar sokallom a fejlesztesi idötennyi ido alatt megcsinalom a nasa honlapjat bakker

2023. jan. 28. Dr.Szöllösi Dominik: sziasztok

2023. jan. 28. Dr.Szöllösi Dominik: sziasztok uj ember vagyok miniszter elnöki pózícíóra pályázom szavazattok rám majd

2023. jan. 28. George Lee: sziasztok, ma menni fog egy köremail!

2023. jan. 23. Benedict Decker: Hello

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. nov. 19. Peter Bedroom: Remélem a a játékidöt is jol átfogjátok gondolni sokkal legenyesebb attol hogy mikor kezdödik a játék

2022. nov. 13. George Lee: Sziasztok, most már elkezdünk dolgozni a változásokon, a sztorin, fogunk jelentkezni

2022. nov. 10. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2022. okt. 10. Peter Bedroom: Szia eltelt 2 honap kb van már valami elorelepes?

2022. aug. 14. George Lee: köszi

2022. aug. 14. Peter Bedroom: Rendben ram szamithatsz a kezdesnel sot ha barmiben segithetek menet kozben szolj.

2022. aug. 14. George Lee: Sziasztok, már dolgozok a játék átdolgozásán, egy olyan formában, amit hasonló szimulációban lehet folytatni, de sokkal történetközpontúbb, és döntéscentrikus lesz, új térben

2022. aug. 09. Dr. Terence Rothman: Varhato valami a jatekkal kapcsolatban? vagy vegleg mondjunk le rola?

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Ne csak lapítsatok, ha idejön a Führer

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Mondjátok el

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Hol találom az önéletrajzomat

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Heil én!

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Heil én!

2022. ápr. 24. Peter Bedroom: Sziasztok lesz valami? vagy felejtsuk el Cironiat?

2022. márc. 12. George Lee: Sziasztok, sajnos egy munka miatt április elejére csúszik sok minden, viszont közben alakítunk át pár dolgot, ami jobbá teszi az élményt, nem felejtettük el Cironiát

2022. febr. 15. Fernand Geber: Nincs valami nagy nyüzsgés

2021. dec. 24. George Lee: még nagyobb elánnal most már nekem is kevesebb munkám lesz

2021. dec. 19. George Lee: sziasztok, úgy gondolom, hogy az ünnepek után már lehet indulni, ha vagyunk legalább öten-hatan

2021. dec. 14. Peter Bedroom: Peti, fórum!

2021. dec. 06. Alexander Smith: Jelenleg stagnálás.

2021. dec. 05. Francis J. Wright: Együttérzek. Első karácsonyom lesz, vizsgaidőszak nèlkül. Kemény időszak fizikailag, mentálisan egyaránt. És itt Curoniában mi a helyzet?

2021. dec. 05. Francis J. Wright: Együttérzek. Első karácsonyom lesz, vizsgaidőszak nèlkül. Kemény időszak fizikailag, mentálisan egyaránt. És itt Curoniában mi a helyzet?

2021. dec. 04. Alexander Smith: Közeledik a vizsgaidőszak

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. aug. 15. Peter Bedroom: Fórum otletek, javaslatok....

2021. jún. 10. George Lee: ma 20 órától szenátusi szavazások következnek!

2021. jún. 03. George Lee: már nem

2021. jún. 03. Robert O'Connor: Rendben, meg épp nézem még mindig Május van Cironiában ? :O

2021. jún. 03. George Lee: CONGRESSIONAL RECORD cikk, benne a mai szavazásra kerülő javaslatok tartalmi kivonatával.

2021. jún. 03. George Lee: Módosító javaslatok összefoglalója délután olvasható lesz.

2021. jún. 03. George Lee: Szavazni

2021. jún. 03. George Lee: Sziasztok, ma 20 órától kezdődnek a szavazások a Szenátusban. Mindenki egyenként tud majd

2021. máj. 31. Danny Sanchez JR.: Elnézést a triplikált közleményért, már Petinek is jeleztem hogy huncutkodik a netem, mert Telekom hálózatépítést végez nálunk

2021. máj. 10. George Lee: 20:45-től lehet felszólalni a szenátusban,egészen egyig kivételt képez, ha valaki a kisebbségi vagy a többségi vezetőt képviseli, akkor a reggeli ügyek alatt is szabad

2021. máj. 09. Peter Bedroom: tulbuzgó voltam

2021. máj. 09. George Lee: Szia, még nem is került napirendre illetve a holnapi nap folyamán tudsz majd hozzászólni

2021. máj. 09. Danny Sanchez JR.: Szenátus-törvénylavaslat vitája, szót kértem

   Online (0)

 
Cironia politikai-gazdasági szerepjáték - Madenia CMS v2.0b © 2016-2024 Balla Péter / Molnár Dénes | Adatkezelési tájékoztató